- Nyilván nem az az ember követte el a gyilkosságot, aki utoljára látta élve. Az túl egyszerű lenne. Komolyan mondom, egyszer írok egy könyvet, amiben két férfi sétál be egy üres zsákutcába, lövés dördül, egyikük holtan fekszik a földön, a másik egy pisztollyal a kezében elrohan, aztán húsz, ellentmondó nyomoktól hemzsegő fejezet után kiderül, hogy mégis az a pisztolyos fazon csinálta.Lord Peter Wimsey az Öt vörös heringben
Az az eset, amikor Csehov Puskája nem sül el.
Tegyük fel például, hogy Annát meggyilkolták. A halálakor a házban csak ketten voltak rajta kívül, Bea és Cecil. Bea akadályozza a nyomozást, gonoszkodik Cecillel, és az is kiderül, hogy volt alkalma és indítéka Anna megölésére. Cecil viszont udvarias és segítőkész, és láthatóan megviseli Anna halála.
Egy tapasztaltabb néző egyből arra gondol, hogy Cecil volt a gyilkos, Bea pedig ártatlan. Hogy miért? A Beát terhelő bizonyítékot a szerző nyilván csak azért szerepelteti, hogy félrevezesse a nézőket. Cecil közben csak megjátssza a kedvességet, hogy ezzel rejtse el a bűnösségét.
Legtöbbször a tapasztalt nézőknek van igaza. Néha viszont a szerző trükkösebb, és a végén kiderül, hogy tényleg Bea volt a gyilkos! Mindaz a terhelő bizonyíték, ami a néző számára túl nyilvánvalónak tűnt, igaz volt. Cecil azért segített a nyomozásban, mert rendes ember, és tényleg sajnálja Anna halálát.
Ez az elmaradt fordulat lényege. A mű elején a szerző erősen sugall valamit, amit a tapasztalt néző nyilvánvaló félrevezetésnek vesz, aztán meglepődik, amikor kiderül, hogy a legegyszerűbb magyarázat volt az igaz. A szerző azzal lepte meg az olvasókat, hogy egyáltalán nem lepte meg őket.
Az elmaradt fordulat általában nem szándékos, hanem a túlzásba vitt elörevetítés eredménye. Lehet szándékosan előidézni, de ahhoz, hogy ez jól süljön el, nagyon kell érteni a szakmához. A szándékos előidézés szokásos módja valamelyik hiteltelen toposz egyenes kijátszása.
Vesd össze a hajtükanyarral, amelynél a fordulat teljesen légböl kapott.
Ezzel a toposszal is lehet játszani: az egyik híres krimiben például a kézenfekvő tettes a bűnös - de a nyilvánvaló bizonyíték és elkövetési mód téves. Az egész egy kivédhetetlen stratégia része, amely azon alapul, hogy az adott országban nem vádolhatnak meg valakit kétszer ugyanazzal a bűncselekménnyel. A tettes a hamis bizonyítékkal akarta megvádoltatni magát, amit később könnyen megcáfolt volna, és fel kellett volna menteni.
Ez valóság a tévében: a valóságban a gyilkosságok áldozatai általában ismerik a tettest, és Occam borotvája alapján a legnyilvánvalóbb elkövető a bűnös.
Ne adj példákat ehhez a toposzhoz. Elegendően paranoid néző bárhol számíthat fordulatra, ott is, ahol nincs.
