Follow TV Tropes

Following

Hu / Trendlovaglas

Go To

Az Álomgyárban gyakorta inkább másolják az álmokat, mintsem gyártanák őket. A korábbi sikerek meglovaglása biztos út a sikerhez. Gyakori jelenség, hogy az A-kategóriás aktuális slágerfilm mellé készítenek B-, sőt C-kategóriás, hasonló témájú filmeket is. A trendlovaglás az a jelenség, amikor egy úttörő hatású művet hasonló stílusú, szintén nagy költségvetésű produkciók követnek.

Természetesen ez a jelenség a zenében és az irodalomban még erősebben jelen van, hiszen kisebb egy-egy produkció előállítási költsége, nagyobb a piaci kockázat és nagyobb a fogyasztókban a csordaszellem. A viszonylag eredetibb műveket trendlovaglóknak, a kevésbé eredetieket epigonnak szokták nevezni. Ezek mellett még léteznek egyszerű, szégyentelen koppintások is.

A trendlovaglás viszont egyáltalán nem szükségszerűen rossz folyamat, hiszen olyan művek is eljuthatnak így a közönséghez, amelyeket a kiadók egyébként a kockázattól félve visszatartanának. Több klasszikus is született már e folyamat eredményeként.

Az igazi trendlovaglás időben viszonylag rövid idő alatt zajlik. Vagyis például Berzsenyi Dániel hiába utánozta Horatiust, mégsem Horatius-epigon, mert műveinek megírásakor már több mint ezer év telt el Horatius halála óta.

Példák:

Irodalom

  • Dan Brown-nak rengeteg trendlovagló követője és epigonja akadt a Da Vinci-kód sikere után
  • A Harry Potter könyvek nagy hatással voltak az Eragon-sorozatra
  • A vámpírregények Anne Rice és Stephenie Meyer óta feltartóztathatatlanul áradnak a nyomdákból a könyvesboltokba

Filmek

  • A Gladiátor sikere sok későbbi kosztümös háborús eposz elkészítését ösztönözte, mint amilyen a Trója, a Nagy Sándor vagy az Arthur király. A 300-on is érezhető a Gladiátor hatása, azonban a stílus és a képi világ itt már jóval meseszerűbbé vált.
  • A Ryan közlegény megmentése új lendületet adott a második világháborús filmeknek. Például: Pearl Harbor, A fegyverek szava, Ellenség a kapuknál.

Zene

  • A Beatles epigonjai
  • Nu Metal
  • A Backstreet Boys fiúbandák áradatát vonta maga után világszerte. Magyarország sem volt kivétel.

Számítógépes játékok

  • Az Ultima Underworld és Wolfenstein 3D volt a First Person Shooterek két ősatyja, az igazi áttörést mégis a Doom hozta meg, és az epigonok nagy része is ezt vette alapul.

Top